Csend

Valamelyik nap kikerekeztünk a közeli erdőszélre. Nem sok időt töltöttünk ott, talán egy fél órát. Amíg a fiam a dimbes-dombos erdei utat fedezte fel a biciklivel, sétáltam. Nem volt cél, csak élveztem a föld és az avar illatát, a fényeket, a növények, apró élőlények szépségét, csodáját. Közben csend lett – belül is. És jöttek a régi emlékek, élmények: gyerekkori kirándulások képei, érzések, illatok, arcok. Apró villanások. Mintha itt és most éltem volna át újra, a természet örök körforgása, időtlen állandósága révén. Utána úgy tűnt, mintha sok-sok év eltelt volna azalatt a fél óra alatt.

Sokan folyamatos időhiánnyal küzdünk, pedig a természet részeiként az idő is ott van bennünk. Legyen minden nap legalább 30 perc, amikor nem a feladatok, a kényszerek, a – vélt vagy valós – elvárások, a mindenhonnan áradó külső ingerek uralkodnak. Állj meg. Éld át. Csodáld meg. Adj időt a csendnek. Adj időt magadnak! Nem fogod megbánni.